Válasszon a „csapatmunkánál” szűkebb célt
Egy műhelyt könnyebb vezetni, ha konkrét célja van. Lehet, hogy a csoportnak azt kell gyakorolnia, hogy valamire úgy reagáljon, hogy nem törli ki az előzőt, vagy hogy észrevegye ugyanazon utasítás különböző értelmezéseit, vagy teret adjon a csendesebb ötleteknek. Nevezze meg ezt a célt anélkül, hogy azt ígérné, hogy egyetlen művészeti tevékenység megoldja a nehéz kapcsolatokat. A kreatív munka segítheti a beszélgetést; nem helyettesíti a konfliktuskezelést vagy a megfelelő szakmai gondoskodást.
Mielőtt eszközöket osztana ki, magyarázza el a meghívást. Írja le az anyagokat, a valószínű átadásokat, valamint azt a lehetőséget, hogy meg lehet figyelni a folyamatot, vagy abba lehet hagyni. Ne használjon meglepetésszerű szereplést, versenyjellegű rajzteszteket vagy kényszerített személyes megnyilvánulást az energia fokozására. A részvétel ne függjön attól, hogy valaki kényelmesen érzi-e magát kollégák, idegenek vagy kamera előtt.
Első gyakorlat: folytassa, ne javítsa
Adjon minden résztvevőnek egy lapot, és kérje egy kis, absztrakt kezdőjel elkészítését. Magyarázza el, hogy a lap egy másik személyhez kerül, aki hozzáad valamit, ami reagál a már meglévőre. A válasz megismételhet egy ritmust, összeköthet két formát, vagy szándékosan üresen hagyhat egy területet. Kérje, hogy ne törölje vagy fedje le a korábbi jeleket, hacsak a csoport kifejezetten meg nem egyezett abban, hogy az átalakítás a gyakorlat része.
Hagyja, hogy a résztvevők eldöntsék, átadják-e a lapjukat, tovább dolgoznak-e, vagy leírnak egy lehetséges kiegészítést, amelyet valaki más készít el. A rögzített, gyors körforgás elkerülhető akadályokat teremthet. A végén rakja össze a lapokat, és kérdezze meg, hol érződnek összefüggőnek a hozzájárulások. Kerülje azt a kérdést, hogy ki készítette a „legjobb” képet; a hasznos információ az, ahogy mindenki értelmezett egy meglévő jelet.
Második gyakorlat: egy anyag, sok szerkezet
Kínáljon egy szerény közös anyagot, például tiszta papírhulladékot, és egy, a környezetben jóváhagyott rögzítési módszert. Kérje, hogy párok építsenek egy kis formát, amely egy másik pár formájához kapcsolódhat. Ne mutasson be ideális, kész mintát. A feladat egy illeszkedési felület kialakítása: egy nyílás, egy ismétlődő él vagy egy összekötő zóna, amely különböző szerkezeteken is működik.
Szünetet tartson, mielőtt a párok összeillesztik munkájukat. Kérje, hogy magyarázzák el, mire van szükségük a szerkezetüknek és mi változtatható meg. Itt történik a közös tanulás. Ha az egyik csoport megoldása dominál, kérdezze meg, lehetne-e más kapcsolódást találni, amely mindkét hozzájárulásból többet megőriz. Használjon megfelelő eszközöket és előre vágott darabokat, ahol a vágás szükségtelen kockázatot vagy hozzáférési akadályt jelentene.
Harmadik gyakorlat: közös utasítás lefordítása
Válasszon nyitott utasítást, például „készíts helyet valami kicsinek” formában. Egy résztvevő rajzzal, egy másik elrendezéssel, a harmadik szavakkal reagál. Az utasítást olvasható szövegben és hangosan is ossza meg, tisztázási lehetőséggel. A cél nem az, hogy bebizonyítsa, az emberek félreértik a nyelvet, hanem az, hogy megmutassa: a különbözőség erőforrássá válhat.
Gyűjtse össze a válaszokat, és kérje meg a csoportot, hogy hozzon létre egy olyan elrendezést, amely láthatóvá teszi a különbségeket. Csoportosíthatják a hasonló gesztusokat, szembeállíthatják az ellentétes megközelítéseket, vagy sorrendet alkothatnak. Jegyezze fel az elrendezés indokát. Ez finom bevezetés lehet a közös tervezésbe, mert a csoportnak el kell döntenie, hogyan formálják az egyéni értelmezések a közös eredményt.
Csökkentse a facilitátor láthatatlan hatalmát
Készítse elő a helyiséget, de ne döntsön előre minden esztétikai kérdésben. Jelezze, mely korlátok gyakorlatiak, például egy útvonal szabadon tartása, és melyek nyitottak a megbeszélésre. Példát csak szükség esetén mutasson, és jelölje úgy, mint lehetőséget, nem mint célt. Egy csiszolt példa akaratlanul is utánzási feladattá alakíthatja a felfedező jellegű foglalkozást.
Építsen szüneteket a folyamatba, és az utasításokat tartsa elérhetően végig. Kínáljon vastag rajzeszközöket, stabil munkafelületeket, és ahol hasznos, nem rajzolós szerepeket. Kérdezze meg a résztvevőket, mi segítene, ahelyett hogy feltételezné, hogy egy hozzáférési megoldás mindenkinek megfelel. Az anyagok legyenek alkalmasak a csoport számára, és a címkéjük szerint használják őket; kerülje az ételalapú vagy illatosított eszközöket anélkül, hogy megbeszélné a releváns érzékenységeket.
A viselkedésen gondolkodjon el, ne a művészi tehetségen
Zárja le olyan kérdésekkel, amelyekre a résztvevők hangosan, írásban vagy négyszemközt válaszolhatnak: mit vett észre a reagálás előtt, mit tett hozzá valaki más, ami megváltoztatta az irányát, és hol segítettek vagy korlátoztak a szabályok? Legyen elfogadható a passzolás. Ne alakítsa a reflexiót nyilvános értékeléssé kollégák személyiségéről.
Egyezzenek meg abban, mi történjen a munkával. Az emberek szeretnék megtartani, engedéllyel fényképezni, újrahasznosítani, vagy dokumentálatlanul hagyni. Ha újabb foglalkozást tervez, egy változót módosítson, ne tegye az egészet bonyolultabbá. Egy csendesebb feladat, világosabb átadással, gyakran többet árul el az együttműködésről, mint egy nagyobb anyaghalom.